|
|
Jászok   JÁSZOK
 A jász népnév első magyarországi okleveles említése 1318-ban kelt. Gazdálkodásukban a nomád állattartás mellett jelentős volt a földművelés is. Katolikus vallásra térítésükben a ferencesek játszottak jelentős szerepet. A jászok ősei Magyarországra a 13. század folyamán a kunokkal együtt, több hullámban jutottak el és telepedtek meg. (A jászok magyarországi letelepedésével kapcsolatban más elméletek is léteznek.) Fegyveres szolgálatuk fejében vármegyéktől független, királyi birtokokra kerültek. Többségüknek a mai Jászság lett a szállásterülete, de éltek jászok a Kárpát-medence más vidékein is. A jászokat kezdettől megillették koronabirtoki kiváltságaik: mentesek voltak a földesúri, a vármegyei és egyházi adóktól, vezetőiket maguk választhatták, szabadon költözhettek, vám- és révdíjat nem fizettek, helyhatósági autonómiával rendelkeztek, főbírájuk a mindenkori nádorispán volt. A hazai jászok máig egyetlen nyelvemléke az 1422-ben összeállított, mintegy 40 szóból álló jász szójegyzék. "Jászok vagyunk, s így jászként a legjobb magyarok"
A Jászság külön tájegység a nagy magyar Alföldön a földrajzosoknak, külön kultúrájú népcsoport a néprajzosoknak, külön jogokkal felruházott terület a jogtörténészeknek, külön lakói pontosan ismerik a Jászság határait, elkülönítik magukat a nem jászoktól. A Jászságot környező községek népe határt von önmaga és a jászok közé, s másnak tudja őket. Fodor Ferenc, a táj emberföldrajzi monográfusa a Jászságot az Alföld "sajátságos, külön egyéniségének" nevezi, mind múltjában, mind jelenében.
A vidék kultúrája átmenetet alkot, közvetít az Alföld és az Északi-középhegység között éppen úgy, mint a jobbágyi és nemesi, paraszti és polgári kultúra között. Műveltségének elemei nagy területen szétszórva, több társadalmi osztályhoz, réteghez kötve is fellelhetők, s ott szerves, eleven életet élnek. A Jászság népe viszonylag kis területe az országnak: 1960-ban a 15 település (Jászberény, Jászárokszállás, Jászapáti, Jászfényszaru, Jászladány, Jászkisér, Jászalsószentgyörgy, Jászjákóhalma, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jásztelek, Jászszentandrás, Jászágó, Jászboldogháza, Jászivány) területe együtt 185 551 katasztrális hold, s rajta 104 615 lélek élt. Azonban jól tudjuk, hogy a magukat jászoknak tekintők ennél lényegesebben többen vannak hazánk területén. Hatvantól Kiskundorozsmáig a Duna-Tisza közén Jászságból kirajzott települések láncolata húzódik, s a Duna-Tisza közének újratelepítésében igen nagy szerepet játszottak a jászok egyéb közösségekben is. A Nagykunság déli részén, Makó környékén, a Dunántúlon Fejér megyében éppúgy élnek tömbszerűen jászok, mint a Jászságot 30-40 km-re körülvevő településeken.
Századok folyamán bizony nagyon átalakult ez a népesség: nemcsak elmagyarosodott, de magyarokkal s más nemzetiségűekkel is erősen keveredett. Nyelve, kultúrája is magyarrá vált, s magát is magyarnak tartja, sőt a legjobb magyarnak. A jászsági települések kertes jellegűek, minden telek két részre oszlik. A funduson vagy beltelken áll a lakóház, a kamra, a disznó- és baromfiól. A másik részen a kert található, ahol a fő építmény az ól, a gabona tárolását szolgáló verem, karámok, nyári jászolok. A szénaboglyák, a szalmakazlak, a gabonaasztagok nem állnak fedél alatt, hanem kint a szabadban. A kertes település két beltelkéhez tartozott az élet alapját jelentő birtok, később tőkeföld elnevezést kapva, melyet két, három-évenként újraosztottak. Itt volt a rét, a nádas, az erdő és a járulékföldek. A jászsági emberek földművelő népként érkeztek hazánkba, majd tekintélyes nagyságú földeket kezdtek művelni, és művelnek ma is. Fő termény a búza, az árpa, a köles és zab.
A piaci és helyi igényeket kielégítő iparágak közül a leglényegesebb a mezőgazdaság és a lakáskultúra volt. A mezőgazdaságot vagy más iparágat támogatták az iparosok, mint például a takácsok, az ácsok, a kőművesek, az asztalosok stb.
Az árokszállási és jászapáti suba - jászsági suba, a jászapáti szűr - jászsági szűr nevet vívta ki. A kisipari termékeket magas szintű háziipar egészíti ki. Ezek voltak azok az ágazatok, melyekkel télen foglalkoztak az emberek, nem vonták el az embereket a mezőgazdaságtól. Ilyen ágazatok voltak pl.: a nők szövés-fonása (mesteri, művészi színvonalon), a férfiak kaskötése (különböző célt szolgáló kosarak). A XIX. Században a legtöbb jászsági településnek vásártartó joga volt. A más vidékről ideérkező vásárosok is hoztak árut, amely nagymértékben segítette a jászsági üzlethálózat fejlődését. A paraszti társadalomban nagyon fontos szerepet töltöttek be a korcsoportok, ezek nemenkénti elkülönülése. A megszületett gyermek nemétől függetlenül a keresztelőig pogányka, a keresztelő után már nevén nevezett gyerek vagy lánynak neveznek. Jellemző a Jászságra, hogy hiányoznak bizonyos olyan korcsoportot jelző terminusok a gyakorlatban, mint a másutt meglévő "suhanc", "süldőlány" stb. megnevezések.
A gyermekkor vagy iskoláskor végéig a jászsági gyermek a család vagyoni állapotától függően otthon vagy idegen gazdaságban dolgozik a felnőttek irányítása mellett. (kiskorukban: állatok őrzése) A 15-16 éves lány, már eladólány, a hasonló korú fiú kislegény. Nagylánykorban a munka mellett a párválasztás, a társasági élet a központi kérdés. Körvonalazódnak a lány- és fiúbandák. Más erkölcs bontakozott ki mind a lány-, mind a fiúbandákban. Szervező egyéniséggé vált az a lány, aki szépen énekelt, mesélt, jól táncolt, jeles nyelvi fordulatokkal élt és sokat olvasott. De az érdeklődés középpontjába kerülhetett az a lány, aki reménytelenül szerelmes volt, vagy valamelyik jeles legény megkörnyékezte. A legényeknél ugyanakkor a virtus volt a meghatározó. Kitüntetett volt az a legény, aki nagy erővel, vakmerőséggel, vállalkozó szellemmel stb. rendelkezett. A legény- és leánybandák a nemi élet előkészítői is voltak egyben. Itt mondták el egymásnak a lányok, mire hogyan kell vigyázni, miként kell a legénnyel bánni stb. A legények tapasztalatai valósabbak, de ott még a nagyotmondás, az elképesztés szándéka rontja a hitelt, és ad kétes értéket az információknak. Amelyik lánynak szeretője van, azt már nem háborgatja senki, különösen, ha már a szülők is elismerőleg nyilatkoznak a kapcsolatról. A jegyváltás után a jegyesek, a lakodalmi előkészületek során pedig menyasszony és vőlegény nevet viselik. A lakodalom után már asszony és ember, az első gyerek után menyecske. (ezt a megnevezést általában már a lakodalmi menyecske tánc után használják.)
A jászok szerepe a történelemben
A jász nép a kunok kötelékében mint alávetett, ún. segédnép telepedik meg a Zagyva-Tarna-Ágói-patak vidékén. Csak Károly Róbert uralkodása idején kapnak önállóságot. Ettől az időtől kezdve jelenik meg Berényszék mint önálló közigazgatási egység és önálló jász szék. A jászok és kunok két külön népnek számítanak immár, külső bíró tesz igazságot közöttük. Károly Róbert uralkodásától kezdve a jászok a kialakuló köznemesség és jobbágyság között helyezkedtek el, jogaik váltsága - éppen úgy, mint a nemeseké - a katonai szolgálat volt, mellette azonban, a jobbágyokhoz hasonlóan, bizonyos szolgáltatásokkal is tartoztak, ám mindig és közvetlenül a királynak.
 Károly Róbert oklevele többször említi a jászok nemzetségét vagy nemzetségeit. Az egész társadalom katonai jellegű is. Valamennyi jász széknek, sőt az ehhez tartozó helységnek külön-külön kapitánya volt, s a kapitányok keze alatt tizedesek intézték a község belsőügyeit. A lakosság egy-egy településen belül is tizedekre volt felosztva, s a tizedes irányításával végezte munkáját, teljesítette kötelességét a közösséggel szemben (katonai szolgálat, adó). A kapitányok ekkor a legtekintélyesebb nemzetségfők lehettek, de egyben a legnagyobb birtokot mondhatták magukénak. Ez a társadalmi állapot átmenet a nemzetségi, a katonai és a feudális társadalom között. A Dózsa-parasztháború idején oly mértékig támogatták a felkelőket, hogy az 1514-es törvények a kunokkal együtt megfosztották őket korábbi kiváltságaiktól. Ettől kezdve, egészen a Rákóczi-szabadságharcig, töretlenül a Habsburgok mellett álltak, s onnan igyekeztek privilégiumokat nyerni. Ez a politikájuk csak akkor változik majd meg, amikor 1702-ben éppen Habsburg oldalról éri őket jogcsorbítás, s ennek írját Rákóczitól remélik. 1567-ben még nagyszámú kapitány tüntet fel az összeírás, s ezek alkotják az elöljáróságot. Jásztelekről ránk maradt határper 1644-ből azonban már bírót és esküdteket említ kapitányok, tizedes helyett. Azaz a katonai szolgálat szerepének csökkenésével, s nem az elmagyarosodással kezd eltűnni a jászsági társadalom katonai jellegű, hagyományos berendezkedése. 1699-ben, amikor összeírták a három kerületet, a Jászságban tizenegy falut, a Kiskunságban négyet s a Nagykunságban mindössze egy települést laktak.
A német lovagrend, amelynek 1702-ben az udvar elzálogosította, majd eladta a két Kunságot és a Jászságot, a "ius armorum", a fegyverrel visszahódított terület ideológiájára hivatkozva, szintén a Jászságot, ezen belül Berényt tette a kerületek székhelyévé. A lovagrend új birtokait nem sokáig élvezhette. Mindhárom kerület együttesen csatlakozott Rákóczihoz, s együttesen ezerfőnyi lovas-hadsereg felállítását vállalta régi szabadságának visszaszerzése érdekében. Közös tanácskozások, szervezkedések készítik elő azt az akciót, amelynek vége az 1745-ös megváltakozás (redemptio) s jogaik végleges biztosítása. A jászkun, a jász és kun kapitányok neve, hatásköre megmaradt, és bizonyos fokig összemosódott a polgári ügyek intézésével. A katona szó a Jászságban ma is lovas katonát, huszárt idéz fel mindenkiben.
A jász nemesi tartás különben is a jász lovashoz kapcsolódott, és a jó, szép ló mindig is a rang, a vagyoni állapot, a jász minőség kifejezőjének számított. A Nádorhuszárok vagy "jászkun huszárok" díszes egyenruhája, időszakos parádés kivonulásaik azonban ébren tartják a jászok katona voltának emlékét, csakúgy mint a későbbi berényi laktanyaépítés a Bach-korszakban s a jászok mindenkor huszárezredbe való sorozása.
A magyar társadalomhoz hasonlóan, a jászoknál is a vagyon, a birtok vált meghatározóvá. A nagy múltú családokhoz való tartozás előnyt és rangot jelentett számukra. A több generációra visszavezethető családokat nemzetségnek hívták. Ebbe beletartoztak az elhalt férfiági elődök, a még élő, apai ághoz kötődő mindkét nembeli személyek és ezek leendő leszármazottai. A feleség mindig az apja nemzetségéhez tartozott, nem az uráéhoz. (nem szólították sohasem asszonynevén, hanem lánykori, nemzetségi nevén). A nemzetség mindig férfiágon megy tovább.
A nemzetség mellett a Jászságban ismeretes egy másik, a családnál nagyobb rokoni kapcsolaton alapuló társadalmi intézmény: a had. A nemzetséggel szemben a had, csak élőket foglal magában, de a férfiágú rokonokon túl beletartoznak az egyes hadat alkotó családok háztartásában élő nők is. Egy-egy had azonos falurészen, egy utcában vagy egymás közelében felépített tanyákon lakik. A hadnak mindig volt egy tekintélyt élvező legidősebb vagy vagyonilag legtekintélyesebb feje, akitől tanácsot kértek a családi ügyekben, párválasztásnál, ingatlan adásvételnél stb. Ez a hatalom azonban csak tekintélyen alapult, és nem a nagycsaládban szokásos atyai diktatúrán.
Inkább segített, támogatott. A XX. századba már nem képződtek új hadak, a rokonság lépett a helyébe. A rokonságot apai és anyai ágon, egyaránt számon tartják. Itt a kapcsolattartásnak már nem feltétele az együttélés.
A legszilárdabb és legtovább fennmaradó vérségi kapcsolaton alapuló társadalmi intézmény a család, a família. Ezen belül megkülönböztetünk kis- és nagycsaládot. A jászsági nagycsaládra kezdettől fogva jellemző volt, hogy nem feltétlenül éltek egy fedél alatt, annak ellenére, hogy egy birtokon gazdálkodtak. A társadalom alapvetően két csoportra oszlik: a meghatározó és nagy tömeg a "jász jogú polgár", a kiszolgáltatott s igen kis százalék a "gyütt-ment", jász jogokban nem részesülő idegen, aki csak hosszabb ott-tartózkodás után s beházasodva, munkájával, erkölcsös életével a köz megbecsülését kivívva telepedhet meg, s válhat maradékaiban jásszá. Ide tartozott minden új jövevény szolga, cseléd, béres, a cigányok egész közössége.
A társadalom jász jogú csoportja nem volt egységes. Vagyoni differenciáltságuk már a középkorban meglehetősen nagy, sőt nagyobb, mint a XVIII-XIX. században. A gazdaréteg állandó munkában állott.
 Hétköznapi viselet a férfiaknál a vászongatya és ing volt, télen azonban posztóruha járta, asztrahány sapkával. Suba, ha nem is olyan rangos, inkább illett hozzájuk, mint a szűr, de a díszesen varrott szűr is kifejezte rangjukat.
Mozgékony életet élt ez a réteg, s a különböző körök, kaszinók az olvasás és főként a tájékozódás helyei voltak, ahol a terményárakról, vetőmagbeszerzési, bérletváltási lehetőségekről, állatbetegségekről szereztek értesüléseket. Ezek a gazdák cselekvőleg is részt vettek a kör és a különböző társulatok életében, a társas szórakozási és munkaalkalmak állandó résztvevői voltak, illett hozzájuk a kocsmába járás, a nagyvendéglőben való elüldögélés is, de csendes, józan módon.
Az asszonyok általában ezüstös féketőt, kontykendőt, Jásszentandráson fehér csipkés féketőt viseltek öregkorukig, amikor a fekete ruha és kendő váltotta mindezt fel. Brokástselem ruhát, selem nagykendőt, csizmát vagy fekete pántos, illetve gombos cipőt hordtak, amint ezt a századvég paraszti divatja megkívánta az Alföldön. Templomi viselet a díszesen varrott fehér alapú ködmön vagy cifra ködmön volt.
Ünneplő viselet dolgában a gazdáktól nem különbözött a munkások rétege sem, legfeljebb nem volt mindenkinek posztóruhája, hanem télen át is gatyában járt. Nyáron papucsban, télen csizmában jártak. Ünnepi viseletük a szűr vagy a bunda volt, ez utóbbi többnyire hímzés nélküli. A feleségük hétköznap kötényben járt mindenütt, de a férfiakról sem hiányzott a kékfestő vászon kecele, kötény. Ez védte a ruhát. Az asszonyok viselete csak abban különbözött a gazdafeleségekétől, hogy többnyire selemkendőt hordtak a fejükön, féketőre nem futotta. A téli ünnepkör első nevezetes napja december 13., Luca napja.. Úgy tartják, hogy ekkor a leghosszabb az éjszaka és a legsötétebb, a gonosz lelkek, főként a boszorkányok ekkor közelítik meg a földet, leginkább és legjobban ekkor végezhetik ártó cselekményeiket. Ezért is veszélyes ezen a napon hozzákezdeni a Luca-szék készítéséhez, mert a boszorkányok ezt nem nézik tétlenül. A Luca-nap másoknak is ünnep volt, más cselekmény is tartozott hozzá. A legtöbb háznál ilyenkor összegyűlt a család, pogácsát ettek és bort ittak. Legénytréfák is fűződtek ehhez a naphoz, ilyenkor este senki nem mert kilépni, így leszedték a kapukat, összeszedték a kint hagyott szerszámokat, a küszöbre rakták, hogy felbukjon bennük a kijövő. A lányos házaknál még korommal is bekenték a házak ajtófelét vagy üzeneteket firkáltak a kapura.
Az év legnagyobb katolikus ünnepe a karácsony. A jászsági betlehemesek már adventben járni kezdenek, a család pedig készül az ünnepre. Karácsony böjtje, december 24. Napja még munkanap. Ekkor főznek meg másnapra, intéznek el minden dolgot, hogy karácsony első és második napján mentesüljenek a munkák alól. Aprószentek napján, december 28-án a gyerekeket megvesszőzték. Szilveszterkor megvárták az éjfélt, sült hurkát, kolbászt, süteményt ettek, bort ittak. Éjfélkor, hálaadás előtt ólmot öntöttek, amelynek alakjából a lányok jósoltak. Másnap pedig, újévkor, a gyermekek köszönteni jártak. Január 6-án, vízkeresztkor a háromkirályok járása is ismeretes volt. Legfőképpen azért várták a vízkeresztet, mert az a farsang kezdete, ettől kezdve hamvazószerdáig szabad volt a bál, a mulatság, a fonó.
A Jászságban a bakfazékdobás, cibereszűrés vagy cefrehányás néven hamvazószerdán vagy húshagyókedden a tánc végével olyan leánycsúfoló szokás alakult ki, amelyik főként a Jászságra jellemző.
A tavaszi ünnepkör középpontjában a húsvéti ünnep áll. A virágvasárnap egyházi ünnep. A szentelt barka, az ereszetbe dugva vagy szentelt gyertya lángjánál égetve, véd a villámcsapás ellen. Nagypéntek a szigorú böjt napja. Húsvét első napja húsvétvasárnap. Sonka, tojás, bárány és kalács a leggyakoribb az étrendben, újabban sütemények. Húsvéthétfőn, vízbehányóhétfőn volt az öntözködés, este pedig a húsvéti bál, a böjt utáni első táncos alkalom. A Jászságban a tojásfestés lényegében abból áll, hogy bolti festékben vagy hagymahéj kifőtt levében megfestik színesre.
Nevezetes nap még Szent György napja, április 24. A két Szentgyörgy nevű jászsági település templomának védőszentje is Szent György. Ekkor templomi búcsú van, amely a nevezett falvak életében nagy esemény.
Az évi ünnepi szokások közül kiemelkedik még pünkösd. Ez az egyházi szertartáson túl nevezetes a mimimama, mimimazázás nevű szokásról, amely a pünkösdikirályné-járásnak egy jászsági változata. Május 1-jén ismeretes volt a májusfa-, májfa-állítás szokása. A kivágott fiatal lombos fát kendővel, papírszalagokkal feldíszítették, és a lányok kapujában hajnalban felállították. A nyári és őszi ünnepkör a Jászságban igen gyér szokásokkal kapcsolódik össze. Inkább hivatalos egyházi ünnepek, a templomba járás, a pihenés napjai. Nyáron csak a Sarlós Boldogasszony és Péter-Pál emelkedik ki, mint az aratás kezdete. Ősszel pedig Szent Mihály és Szent Vendel napja, amikor a behajtás, a pásztorok áldomásivása, a Vendel Társulatok összejövetelei voltak. A mindenszentek és a halottak napja pedig az elhunytakról való megemlékezéssel kapcsolódik össze.
|
(c) Jásziványért Egyesület, 2014-2019
Készítette: Com&Com2005 Bt, Bagi László